|
Nagyon. Az egyik PP-ben eljátszotta ugyan azt a korongbevitelt 3x...az első kettő még mehetett volna is, de a harmadiknál tudták, hogy mi lesz és lazán lekapcsolták, majdnem le is fordultak róla.
Ami sokkal jobban bánt, hogy PP-ben a korongbevitelt teljesen rá építjük. Ez úgy néz ki, hogy 4-en korizgatnak a kéken, mire Fowler megérkezik és beviszi a korongot, már ha tudja (igen sokszor nem), vagy már ha vissza nem passzolja velekinek a saját háta mögé és ezzen 3 játékosunk ugrik be lesre...
A másik halálom, hogy beviszi a kéken és fél méteren belül megpróbál oldalra passzolni a palánk tövében álldogáló emberhez. Na most ezzel az a baj, hogy fizikálisan nullák vagyunk, így a feltolt védekezéssel lévő ellenfél lazán rohan át rajtunk. |